Nagy István
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása

-önkormányzati képviselő

-sportegyesületi elnök

-a település díszpolgára



Nagy István

1949. július 6-án született Vésén, Nagy István és Márkus Mária gyermekeként. Egyetlen testvére, Lajos - aki 1953-ban született - jelenleg Nagykanizsán él.

Általános iskolai tanulmányait a Vései Állami Általános Iskolában végezte, majd Pécsett a Pollack Mihály Építőipari Technikumban érettségizett le. Iskoláit 1967. júniusában fejezte be, mint építész technikus.

Első munkahelye, 1967. július 1-től a Mezőgazdasági Beruházási Vállalat Somogy Megyei Kirendeltsége volt, ahol, mint szerkesztő technikus dolgozott. 1967. novemberében bevonult katonai szolgálatra a BM Tartalékos Tisztképző Iskolába. 1969. októberében szerelt le, mint tartalékos határőr alhadnagy. A leszerelést követően korábbi munkahelyén, azonos beosztásban dolgozott tovább. 1970. júliusában „áthelyezéssel” került a Böhönyei Állami Gazdasághoz, mint beruházási előadó.

1989. október 1-től a BÉSZOLG Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója volt. Munkáját mindig legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, becsületesen végezte.

1973. áprilisában megnősült. Felesége leánykori neve Hada Erzsébet. Házasságukból két gyermek született, Nagy Katalin Csilla és Nagy Gabriella. Első unokáját - Matykót – születésétől kezdve imádta, rajongott érte. Második unokájának – Vilmosnak, a 2010. áprilisi - születését is nagyon várta, de sajnos már nem érte meg.

Születésétől kezdődően 2010. március 14-én váratlanul bekövetkezett haláláig Vésén lakott. Egész életében családjáért és a falu közösségéért dolgozott. Alapítója és elnöke volt a Vései Sportegyesületnek. A falu élénk sportéletében kiemelkedő szerepe volt. Számos alkalommal vett részt településén társadalmi munkában. Aktív tagja volt a Vései Faluszépítő Egyesületnek. 1994-től élete végéig Vése Község Önkormányzata Képviselő-testületének szókimondó tagja volt. 1994 és 1998 között Vése Község Alpolgármesterének választotta a testület.


2012. május 08., kedd 08:44

Vissza