Helyi hírek

Engedjék meg, hogy az év végéhez közeledve, köszönetet mondjak mindazoknak, akik egész évben segítették településünk fejlődését, az önkormányzat munkáját. Így köszönöm a közalkalmazottaknak, a polgármesteri hivatal, az iskola, az óvoda, egészségügy, és az idősek otthona dolgozóinak, hogy az egyre nehezedő körülmények között helyt álltak. Köszönöm a lakosságnak, a civil szervezetek tagságának a különböző társadalmi munkákban nyújtott segítséget és az aktív részvételt a közösségi életben, a rendezvényeink lebonyolításában.


Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet és a vele járó békesség tegye széppé az ünnepeket. Leljék meg örömüket szeretteikben és embertársaikban, hogy az új esztendőt új szívvel és újult erővel, egészségben kezdhessük.

Június 11-én ünnepelte 90. születésnapját Takács Józsefné.
Ebből az ünnepi alkalomból kívánunk neki jó egészséget és további boldog éveket!
Örömmel értesítjük kovács barátainkat, és minden érdeklődőt, hogy idén is lesz Országos Kovácstalálkozó Vésén, július 30-án.
Az már biztos, hogy a kovácsok versenyét a korábbi évekhez hasonlóan fogjuk megtartani.

A kulturális- és egyéb programokról később tájékoztatjuk az érdeklődőket. Várjuk a kovácsok jelentkezését a versenyre !!!

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Magyar Telekom által kiépített optikai hálózat műszaki átadása megtörtént.
A meglévő és az új előfizetők a Telekom központi ügyfélszolgálatánál kaphatnak felvilágosítást az új csatlakozás lehetőségeiről illetve a meglévő ügyfeleknek a csomag váltásról.
A korszerűsítés után, ezzel is komfortosabb lett a település lakóinak élete, "egy lépéssel közelebb kerültünk a városhoz"
Jó TV nézést és internetezést kívánunk mindenkinek !