Leposa József

(szül.Ladila József)

-fafaragó,

-a település díszpolgára

1913. augusztus 21.-én született Iharosban Ladila József néven. Farkas Julianna és Ladila János gyermekeként. Bátyja János és húga Rozália. Édesapjuk az I. világháborúban vesztette életét. Édesanyja testvérének Farkas Katalinnak nem született gyermeke, ezért hogy segítsen testvérének magukhoz vették kisgyermekként. 17 éves volt, amikor a hivatalos örökbe fogadás megtörtént és a Leposa József nevet felvette a nevelőszülei után, akik nagy szeretettel nevelték.

6 elemit végzett Vésén, sokat mesélt fiatalkoráról, csínyeikről, hogy mulatták az időt.

1940.január. 31.-én volt a házasságkötése Bertók Erzsébettel Nemesdéden.

A famunkákat nagyon szerette, lombfűrésszel fényképtartót, virágtartót, dobozokat, képkeretet fűrészelt, cigarettatartót, trófeatartót faragott, amit ő rajzolt elő.

A háború után orosz fogságba esett, ott is faragott. Azt mesélte a szabadulásához hozzásegítette a faragása, mert a tiszteknek kellett faragni, így előbb szabadulhatott. Eladásra nem nagyon inkább ajándékozásra (ismerősöknek, rokonoknak) faragott és a családja számára.

1948-ban megszületett elsőszülött fiúk József, aki 24 napra meghalt. 1949-ben Gyula és 1952-ben Etelka. A családjáért élt és dolgozott. A fa, a föld, az állatok szeretete végigkísérte az életét.

Börtönbe került 9 hónapra, úgy mesélte, aki feljelentette az tette a fegyvert a pajta eressze alá, mert egyből odamentek és előszedték. De ezért soha nem érte támadás, még Tsz. elnök is volt egy ideig. Később rehabilitálták és a fogságban töltött időért életjáradékot kapott.

A tsz-ben ácsként dolgozott, nem tanulta a szakmát inkább elleste, mindent elvállalt, ezermesternek tartották. Nehéz lenne felsorolni mennyi mindent faragott. A nehéz fizikai munkát faragással pihente ki az megnyugtatta.

Megszülettek unokái Gyulánál Róbert és Gabriella, Etelkánál Tamás és Gábor. Imádta őket, fáradhatatlan volt, amit kértek mindent teljesített nekik. Nagyon büszke volt, mert Róbert örökölte az ő kézügyességét, már kicsi korában nagyon jól rajzolt. Az iskola elvégzése után ő is a famunkát választotta és nagyon szépen farag (berendezett a nagyszülei tiszteletére egy sarkot a nappaliban ahol bekeretezett fényképeik vannak). Sokszor megjegyezte, kár hogy fiatalabb korában nem voltak ilyen gépek, amivel az unokája dolgozhat, szeretett menni hozzá segíteni.

A keresztlánya Pintér Piroska rendezett pár éven keresztül Balatonfenyvesen faragótábort, ezeken részt vett, élményekkel tért haza. Ha Vésén rendeztek kiállítást mindig vittek el faragásokat. A falubeliekkel jól kijött, elfogadták mivel kisgyerekként került oda. Szerette a falut, hiszen minden emléke oda kötötte. A szülőfalujába látogatóba ment el, míg élt az édesanyja (soha nem tudta megbocsátani, hogy pont őt nem tudta felnevelni, de a nevelőszülei nagy szeretettel nevelték, a gyerekeit unokáikként szerették) húga és annak családjához.

2005-ben még megünnepelhettük a 65 éves házassági évfordulójukat, nem sejtve, hogy ez lesz az utolsó már. Április 5.-én meghalt édesanyánk. Nagyon megviselte, ugyan nem akarta kimutatni, tartotta magát. Ebben az évben a kovácstalálkozón Ő kapta meg először a díszpolgári címet, ezek szerint elismerték a faluban. Nagyon nagy boldogság volt látni az örömét, csak ezt a párja már nem láthatta, akivel annyi évet megértek jóban-rosszban.

Róbertnél két dédunokát, Rékát és Adriennt még dajkálhatott, szeretgethetett, a kisfiú Barnabás születését már nem érhette meg. Nagyon örült mikor Tamás és Edina összeházasodott, csak azt sajnálta, hogy betegsége miatt nem tudott ott lenni. Az utolsó hónapok nehezen, fájdalmasan teltek. A sok nehéz fizikai munka miatt (mert kímélni nem nagyon kímélte magát életében) a forgója elhasználódott, kikopott. A kora miatt nem lehetett műteni csak a fájdalmát tudták enyhíteni. 2006.november 29-én 93 évesen halt meg, a vései temetőben nyugszik.

A gyermekei, unokái részére is faragott. Mindenki őriz Tőle faragást, székeket, dobozokat, tükör keretet, állótükröt, fűszertartót és még mást.

Nagyon szép gyerekkorunk volt, mindig mindent próbáltak megteremteni a gyermekeiknek, mindig számíthattunk a támogatásukra. A nehéz fizikai munka mellett (nyáron az aratást kézzel végezték) gyermekeit, feleségét minden hétvégén Hévízre vitte fürdeni motorral. Ami a másik szenvedélye volt, elsők között volt a faluban Csepel motorja, majd Pannóniája.

Édesapánkat mindig is csodálatos embernek tartottuk, szigorú volt hozzánk, de ugyanakkor olyat nem tudtunk kérni, amit nem teljesített, még erőn felül is. Mindig is büszkék voltunk, hogy ilyen szüleink vannak, voltak!!!

Gyermekei és házastársaik, unokái és párjaik, dédunokái.