Új beosztott lelkész Vésén
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása



Pfeifer Ottó vagyok, 1986. decem­ber 11-én születtem Pécs városában. Gyermekkoromat Bonyhád városában töltöttem, a bonyhádi evangélikus gyülekezethez tartozva.

Konfirmációm után, a gyülekezet ifjúsági életébe kapcsolódtam be, amely nagyon meghatározó volt szá­momra. Megtapasztalhattam a meg­tartó közösség erejét, a közösséghez tartozás élményét. 

Középiskolai ta­nulmányaimat a Csokonai Mihály Református Gimnáziumban végez­tem. A csurgói évek alatt bekap­csolódtam az evangélikus gyüle­kezet életébe, azon belül pedig mélyebben az ifjúsági munkába. Ezen évek alatt kezdett bennem formálódni a gondolat, hogy tanul­mányaimat az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetemen folytassam. Ebben az egyik ifjúsági csendes hétvége vezérigéje is megerősített, mely mára szolgálatom központjává vált: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, az enyéim pedig ismernek engem" (Jn 10:14)

így közvetlenül érettségi vizsgám után, megkezdtem tanulmányaimat az Evangélikus Hittudományi Egye­temen, teológus-lelkész szakon. Teo­lógiai tanulmányaim mellett mindig igyekeztem szolgálatot vállalni, gyü­lekezetben aktív kapcsolatot tartani. Lehetőségem nyílt egy éven át Né­metországban, az Augustana-Hoch-schule-n tanulmányaimat folytatni, elmélyíteni.

2013 szeptemberétől a Soproni Evangélikus egyházközségben gyüle­kezeti munkatársként végzek szol­gálatot, majd ugyanitt végeztem a hatodéves képzést.

Nagy örömmel kezdtem meg a szolgálatomat a Somogy-Zalai egy­házmegyében, Iharosberény-Vése Evangélikus Egyházközségeiben.

Pfeifer Ottó


2015. november 16., hétfő 16:38

Vissza