Országos Kovácstalálkozó

Az idei évben a hagyományos vései  „ Országos Kovácstalálkozó”  elmarad




 

 

 

Sajnálattal tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az idei évben a hagyományos vései  „ Országos Kovácstalálkozót”  - elsősorban finanszírozási nehézségek miatt - nem tudjuk megtartani. De szerencsére ez nem azt jelenti, hogy végleg véget ért a több mint húsz éves hagyomány, az idei csak egy „kivételes” év. Már körvonalazódik a jövő évi találkozó anyagi fedezetének bebiztosítása, két pályázatunk is előkészítés alatt van.

 

Viszont immár negyedik alkalommal szervezünk alkotótábort a kovácsok részére, július 22-27 között.

 

Az idei évben a vései katolikus templomhoz készítenek díszkaput a kovácsok, melyet a terveink szerint ünnepélyes keretek között szentelünk majd fel.

Aki érdeklődik a kovácsmesterség iránt, esetleg ki szeretné próbálni a kovácsolást, ezen a héten, napközben látogasson el a kovácsmúzeumhoz, ahol a kovácsok dolgoznak majd.

Az ünnepélyes avatás illetve szentelés időpontja  július 27.  (szombat), 10 óra,                 melyre ezúton nagy tisztelettel hívunk mindenkit !

 

Helye: Kovácsmúzeum, 8721 Vése, Erzsébet u. 6. (Somogy megye)

 

Reméljük, hogy találkozhatunk 27-én, de ha esetleg nem tudnak részt venni, akkor szeretettel várjuk Önöket majd a 2025. évi Országos Kovácstalálkozón!